A pantheon és az odavezető út

Reggel lelkesen keltem és vártam az indulást a belváros felé. Azt tudtam, hogy egy óra utazás lesz, de nem gondoltam bele, hogy az milyen sok és mennyire bonyolult lesz elsőre. 

A busz, bár van menetideje, össze-vissza jár. A megállóban le kell inteni, különben meg se áll. Jegyet másfél euróért a buszon lévő automatából lehet venni, amit utána egy másik automatában érvényesíteni kell. Viszont ezután száz percig érvényes, bármelyik helyi járatra jó, nem kell újra érvényesíteni, ha megállónként buszt váltunk se gond. 

Az emeletes vonat na meg én

Utána vonatozás jött, klímás, emeletes vonat, 44 percen keresztül élvezhettem a kilátást. Csak kicsit kellett rohanni hogy elérjem. 

Majd a belvárosban újabb átszállás buszra. Ott már sűrűbben járnak, de azért inteni kell ha fel akarunk szállni. 

A Vittorio Emanuele után szálltam le, és begyalogoltam a Via de Corso közepére. Innen jobbra a Trevi kút, balra a Pantheon, előre a Piazza del Popoló, hátra az Emanuelle van. Úgy terveztem az első négy napot azzal töltöm, hogy ezek közül minden nap megnézek egyet, és bejárom a környéküket. 

Első napra a Pantheont tettem. 

Festők és fotográfusok

Kényelmesen sétálgattam a szűk utcácskában, nézegetve az utcai festőket és műveiket. Főleg akvarellek voltak, picike méretekben, egy keretben néha három is. Róma nevezetességeit festették meg különböző színekkel, tényleg szemet gyönyörködtető látvány volt mind. Néhány művésznél alkudoztam, végül egy erdélyi származású lány képeit vettem meg, ha már olyan messzire elment a megélhetésért, és nagyon szépen is dolgozott. 

Én hősöm :)

Bár nem volt hosszú a táv, félúton leültem kicsit pihenni egy téren. Szemben gyönyörű oszlopok, és egy római katona állt. :) Bár nem volt olyan daliás, és a páncél kiemelte formás sörhasát, a szeme gyönyörű kék volt, a hangja barátságos. Mosolyogva figyeltem, ahogy elkapott egy egy arra járó hölgyet, eléjük térdelt, kezet csókolt nekik, vagy párbajra invitálta párjukat.

Bartolucci boltja

Továbbsétálva elhaladtam Bartolucchi boltja előtt, ahol a mester fából gyönyörű dolgokat faragott. Különböző méretű Pinocciók és egyéb fajátékok színtere volt ez, ha kisebb gyermekem lenne, biztos otthagyok egy fél vagyont az üzletben. 

Egymást érték az ajándékboltok és az éttermek, de az árak a plafonon voltak itt, így nem álltam meg. A marokkói árusokat pedig elkerültem, mert láttam milyen erőszakosan tukmálják a portékájukat az emberekre. 

Fényjáték

Végre elértem a Pantheont. Félve álltam be a hatalmas épület előtt kígyózó sorba. Lenyűgöztek a hatalmas oszlopai, az óriási kapu. Hihetetlen, hogy milyen régen épült, mégis milyen stabilan áll. 

A kapun belépve felnéztem a híres kupolára. Lenyűgözött a besütő nap fénye. 

 

 

Kicsit beültem, azt se tudtam mit nézzek, a díszes hatalmas oszlopokat, a kupolát vagy a többi szépséges emléket. 

Kilátások :)

Tanultuk is, mesélték is, hogy a tetején nincs üveg, még se esik be az eső. Igaz, mert eleredt, de egy csepp se esett be. Mekkora tudás kellett már akkor ehhez, úgy kialakítani a szerkezetet, hogy a légnyomás ne engedje beesni az esőt. 

Elrepült a nap, ideje volt visszaindulnom a Via de Corsora. Egy barátommal volt találkozóm, aki elvitt Róma legöregebb cukrászdájába. Csodás sütiket láttam, de Spanyolország ízetlen édességei után félve kértem belőle. Elcsomagoltattuk estére, helyben kávét és fagyit kértünk. 

Gyerekkoromban dolgoztam egy olasz fagyizóban, ahol színes lapátokkal adagoltuk a fagyit, itt azóta is így árulják. A gyerekkoromból megmaradt íz, az isteni mogyorós-csokis Baccio azóta sem változott. 

Hazafelé megint a busz-vonat-busz utazás jött, ismét futás az átszállásnál, de épségben megérkeztem a szálláshelyemre. Boldogan csomagoltam ki a sütiket, kóstolgattuk őket. 

A mignon hasonló mint nálunk, két piskóta réteg között viszont a krém helyett alkoholos lekvárféle van. Nagyon finom, pont annyira édes, hogy ne legyen émelyítő, és az ízek valami isteniek. A gyümölcskosárkák linzere omlós, és minden gyümölcs friss, egyik sem mirelit volt. Eper, málna, ananász, áfonya, és a csoda tudja miket raktak még rá. 

Persze nem fogyott el mind, de reggelire a gyümölcsös tökéletes kalóriabomba volt az utazáshoz. 

Teli pocakkal, teli élményekkel bújtam ágyba, várva a következő napot.